Egyesületi hírek - Egyesületi ülés

Csütörtökön egyesületi ülést tartottak az Érted Élek Én Szurkolói Egyesület alapítói. Minden ott elhangzott lényeges volt, de a Csáki szempontjából az egyik legfontosabb hír, hogy hamarosan megkezdődik az Egyesület bővítése, tömegesítése. Együtt vagyunk, leszünk igazán erősek.

Részemről szeretném, ha minél többen belépnétek majd az egyesületbe és azt is, ha a Csáki égisze alatt tennétek, ha már ott foglalunk helyet. Közösek a gondjaink, elvárásaink és közösen tudjuk megoldani azokat, hogyan lenne jobb, mit tehetnénk közösen a klubért, a DVTK.ért. A részleteket később tudhatjátok meg, de annyit elmondhatok, hogy a tagdíj havonta egy tikett ára, azaz,350 Ft lesz, de célszerűbb egyben az éves díjat befizetni, ami így ugye 4200 Ft lesz. Belépéskor egyben meg is határozhatjátok, hogy egy részét mire költse az egyesület. Úgy mint utánpótlás, koreo, utazás finanszírozása, stb. Ez még kidolgozás alatt van. Mondjátok meg ti, mit lehessen még megjelölni költés jogcímeként, illetve a tagdíj hányad részét gondolnátok előre általatok megadott dologra költeni. Az én elképzelésem szerint a tagdíj tartalmazna egy kártyát is, Mi legyen rajta a sorszámon és a néven kívül. Legyen-e még rajta valami. Ebben is kíváncsi lennék a véleményetekre. Ez a kártya nem kötelező, de ugye mindenki szeretne egy ilyet. :)

Várom a véleményeteket a Facebookon, vagy emailban vagy akár az amigeleken.hu oldalon a cikk alatt a hozzászólásoknál.

A részletes összefoglalót az amigeleken.hu oldalon találjátok.



Egyesületi hírek - Megalakultunk.

A közelmúltban megalakult az „Érted élek én” – Diósgyőr Szurkolók Érdekvédelmi Egyesülete, mely számos célkitűzést fogalmazott meg alapszabályzatában.

Az egyesület céljai közül a legfontosabb átfogó pont a felelősségvállalás a diósgyőri labdarúgás érdekében, valamint a diósgyőri szurkolók egységes érdekvédelme.

A tervek szerint az egyesület aktívan részt kíván venni a DVTK drukkereket érintő fő kérdésekben, úgy, mint a gazdálkodás, a jegy- és szolgáltatási árak, és a tagok az új Diósgyőri Stadion tervezési munkáiban is szerepet vállalnának majd.


Rakaczki Bence emléknap


Egy éve ment el Bence!

Ebből az alkalomból egy közös emlékezésre hívjuk a Diósgyőr szurkolókat!

Az amigeleken.hu január 24-én rendezi meg az „1. Rakaczki Bence Emléknap”-ot, amely az Avasi Gimnázium tornacsarnokában kerül lebonyolításra.

Az eseményt Bence családjának jóváhagyásával és beleegyezésével szervezzük.





Útkeresés.

2010 ősze szomorúan indult számunkra. Az előző szezon végén újra kiestünk az NB1-ből. Nem újdonság, megszokhattuk már az utóbbi évtizedekben. Az idénykezdeten, Rákospalotán épphogy ki tudtunk állni, három cserével a kispadon. Az egyik Giák Tamás volt, akinek kapus létére a mezőnyben kellett helytállnia az azóta a bundabotrányról elhíresült Horváth Gabi cseréjeként. Már nem emlékeszem, hogy megsérült-e Horváth vagy csak egyszerű időhúzó, taktikai cserét láthattunk Benczés Mikit részéről. Totális mélypont, apátia. Na de voltunk mi már ennél lejjebb is. Emlékeztek, ugye? Aztán megtörtént a csoda, borult égből szikrázó napsütésként ért minket a hír! Az ország egyik leggazdagabb embere tulajdonrészt vásárolt a klubban, megmenekültünk! Újra bizakodhattunk egy szebb jövőben. És az események sorra követték egymást, nem győztük kapkodni a fejünket...

Sorra érkeztek a játékosok a csapathoz. A régiekkel új szerződést kötött a klub és sok új arc is feltűnt az öltözőben. 2011. tavaszán a REAC elleni visszavágón pedig már olyan sztárnak tapsolhattunk, mint José Luque.  Jöttek is sorra a győzelmek, bevettük Nyíregyházát azon a csodálatos, felejthetetlen vasárnapon. Aztán autók százai fordultak vissza a Kövesden megvívott vesztes csata után, bajnokságot ünnepelni  a fiúkkal Matyóország fővárosába, a nyírségiek váci vereségének örömteli hírére. Nagyot fordult a világ, apátia helyett eufória. Miklós a magasban, "Nyitva van a pálya!". Arze a busz tetőtéri szellőzőnyílásában, balesetveszélyben. A következő fordulóban aztán elszabadult a pokol! Futballünnep Magyarországon, miskolci módra. Mindenki a zöld gyepen, bajnoki kupa, konfettieső. És már itt tervezni kezdtük az elsőosztályú szereplésünket.

Két hét pihenő. Mit nekünk fáradtság! Játékosok és szurkolók óriási vehemenciával vetették magukat bele az új elsőosztályú idényünkbe. Sziporkázó játékkal fektettük két vállra a zetét és a lendületünk vitt is minket tovább, egészen addig, amíg volt benne sung. Az ominózus Fradi elleni előrehozott tavaszi fordulóig. Bár ne hozták volna előre! A szigorúan vett őszi szezont a dobogón zártuk. Európa Liga álmok.

Számtalan tényező közrejátszott abban, hogy megtorpantunk. Elfáradás, a Liga-kupában mindenáron jó szereplés erőltetése, előrehozott tavaszi fordulók. A Győrrel megvívott Magyar Kupa meccsek már csak szög volt a koporsónkban. Nem baj, így is csodát élünk - vigasztaltuk magunkat az eredménytelenség láttán. Új év, pihenő, felkészülés Belekben,  Mr. X, új remények. De a háttérben már dolgozott a gonosz. Ellenünk. Miklós lapáton, első Szentes-éra, külföldi edző, "aki megmozgatja a magyar állóvizet"! Sisa Tibor válogatott játékosokkal megspékelve. Nézhetetlen foci, még némi eredménnyel párosítva, majd betelt a pohár Kispesten, Sisának és kiborult a bili, Sisánál. Második Szentes-éra. "Egye meg, amit főzött!". Nem ment le a torkán. Itt tartunk most. Valahol ott, ahol elkezdtük 2010 őszén, csak egy osztállyal fentebb.

Keressük a helyünket a magyar foci világában, immáron több, mint három évtizede. Szerintem a helyes utat csak közösen találhatjuk meg. Vezetők és szurkolók vállvetve. Nincs más választásunk, sem a tulajdonosnak - tetszik ez neki, avagy sem - sem nekünk szurkolóknak. Leisztinger úr nem kerülhet meg minket. Most már nem. Eddig mindig tisztelettel fogadtuk a döntéseit, bár jajveszékeltünk a magunk módján. Blogjainkon, focioldalak kommentjeiben és a hivatalos honlapon is, amíg hagyta... 

"Kérdésem az, hogy ki akarja elhitetni a tulajdonossal, hogy ez jó nekünk?" - teszi fel önmagának a kérdést a szurkoló, a nagybetűs, amikor a magyar foci válságának egyik első számú előidézőjét akarják a nyakunkra hozni, utálatos képnek. Dr. Mezey György - bár kiváló elméleti és gyakorlati szakember(volt) - ma már csak egy kihalófélben lévő "állatfajta". Magyar edzőképző, edzőkeringő táncos. Benne a jövőt látni több a hibánál, vétek! Főbenjáró bűn - ha már a Bibliai párhuzamokkal élünk - és azok közül is a legnagyobb, amit elkövethet klubtulajdonos, szurkolótábora ellen. A hetedik, a jóra való restség, sőt a mostohagyerekként kezelt nyolcadik is egyben, a hazugság. Ne csináljon a Diósgyőrből a magyar válogatott számára farmcsapatot. Nagyon szépen kérjük, ne tegye ezt velünk. Nem ezt érdemeljük. Nem adtunk rá okot. Hozzon inkább egy noname külföldi edzőt, vagy egy tehetséges fiatal magyart, aki még romlatlan, tanulni vágyó és képes! Mondjuk Horvárh Ferit vagy a félig magyar Zoran Kunticsot. Csak Mezeyt ne! Ha van szíve nem tesz velünk ilyet! Mit nekünk Európa Liga! Mi csak egyre vágyunk, becsületes harcra, tisztességre, diósgyőri szívekre a pályáinkon. 

Nem ez a mi utunk. Nemet mondunk! Engedje, hogy járjuk az utunkat emelt fővel, büszkén, mintsem hogy rajtunk röhögjön az egész magyar futball társadalom, összesúgva a hátunk mögött sandán, kaján vigyorral szájuk szögletében: "Szerencsétlen miskolciak, megint jól kikapták!". 
 

Amíg élek én! Hajrá Diósgyőr!


Idegenek között, itthon.


Jó hát nekem van egy hülye stílusom, az igaz, kicsit nyers, elismerem. Én úgy hívom, ami a szívemen, az a számon, de ti kedves barátaim, nyugodtan hívjátok csak kinyilatkoztatásnak, ha úgy tetszik. És akkor most megint kinyilatkoztatok. Úgy gondoltam írok egy posztot a kósza gondolatból, de túlságosan fáradt vagyok hozzá mostanában. Később kommentben gondolkoztam, wolf bejegyzéséhez, ami veszett jól sikerült. Innen is gratula neki. Aztán mégis csak poszt lett belőle. Akit érdekel olvassa, akit meg nem, az lapozzon…

Azon törtem a fejem, hogy honnan indultunk, merre tartunk mostanában, hová juthatunk így el, ha abba az irányba tartunk, ahová, ami persze szubjektív megítélésű irány. Vigyázva rá, teljesen elhagyva a személyeskedést, név nélkül összegezve bajainkat, mert szerintem vannak. Kerülve Szentes és a mostanában nagy csendben tevékenykedő Dudás baszogatását. Nevet legfeljebb csak pozitív színben tüntessek fel.  És láss csodást napos oldal éppen egy olyan példával jött elő az említett poszt egy kommentjében, ami teljesen passzol a gondolataimhoz. Tudniillik arra gondoltam, hogy nincs szerethető csapatunk. Pedig volt. Azon az ominózus MTK meccsen, ha jól emlékszem, mikulás sapkában percekig éljeneztük a csapatot egy szokásos vereség után. De milyen vereség volt az! Nincs már meg bennünk az a szív, az a tűz, ami ránk annyira jellemző volt, még viszontagságos éveinkben is. Amikor évek hosszú sorát töltöttük a másodosztályban, vagy amikor éppen megszűnni készültünk, alkalmanként sokadjára. Mi akkor is együtt voltunk. Nem sokan ugyan, meg nem is mindig ugyanazok, de léteztünk. Puszta létezésünk volt a tét és a garancia is egyben arra, hogy a DVTK név ne vesszen a múlt homályába, ne legyen idővel csak egy olyan mozaikszó, aminek a jelentésére már csak kevesen emlékeznek, egyre kevesebben, majd a négy betű is széthullik darabjaira, mint egyszer majd az univerzum, ha igaz az egyre fokozódó tágulás elmélete...

Miért is nincs hát nekünk szerethető csapatunk?  Hát akkor most kinyilatkoztatom; azért mert körbe vagyunk véve idegenekkel!

Idegen a tulajdonosunk, az ügyvezető, a szakmai vezető, a segédedző, játékosok sora, a szó szoros értelmében véve igazi légiós. Olyan zsoldos, aki mostanság nem álmai csapatában érzi magát, nem az volt minden vágya, hogy Diósgyőrben, Miskolcon focizzon. Nekünk pedig éppen ez(volt) az erősségünk. Az összetartozás érzése, csapat és szurkolói között lévő megbonthatatlan bizalom és egység. Ez mostanában töredezni, széthullani látszik sajnos. Mi olyanok vagyunk, mint a Bilbao. Megbélyegzettek és kirekesztők. Az idegent nehezen fogadjuk be és szakadjon akár idegen országba is egy szurkolónk, örökre DVTK szurkoló marad, nem szabadulhat, de nem is akar szabadulni ettől a büszke kereszthordástól! Játékos ide vágyni még nem vágyott azelőtt, legfeljebb megszerette, magával ragadta a közeg közönség, a futball nevű játék végtelen szeretete. Befogadni is nehezen tudunk, azért tenni kell. Nem sokat. Csak a lelküket kérjük a közénk érkezőtől. Ha nem adja? … Érdekes eset Luque és Gallardo érkezése. El Capitan-t rögtön elfogadta a város, mert Ő is könnyedén a magáévá tette a "diósgyőrséget", talán mert egy olyan közegből érkezett, ahol ez a kérdés nincs napirenden. Mármint az előítélet. Gallardo meg egyenesen azért vállalta, hogy ennyire messzire szakadjon hazájától, mert Luque mesélt neki a labdarúgást nálunk körül ölelő közegről. Ezt akár pozitív diszkriminációnak is tekinthetjük. Hogy Miskolcot valaki pozitív módon különböztesse meg? Ahhoz mi itt nem vagyunk hozzászokva! Értük most is ölni tudnánk!

A tulaj sem hozzánk indult első szándékból. Kötődése révén először újpesti szerepvállalásban törte a fejét, kedvenc játékát kerülgetve. Majd a Haladás jött szóba, de ha a DVTK először, akkor még rosszabb a kicsengése a történetnek ránk nézve. Aztán végül is különböző okok miatt itt kötött ki, majd sodortuk magunkkal, míg tartott a hitünk, lelkesedésünk. Hazai meccseken meg-megjelenik a Naposon, talán mert menekül a VIP-páholy protokollerdejéből, vagy csak mert itt érzi jól magát, diósgyőrivé akar válni. Ha lehet ilyet egyáltalán, mert ugye testvér blogunk hitvallása is azt mondja: „Diósgyőrinek születni kell. Minden mást választhatsz. De ez törvényszerű. Sorsod Borsod.” Vajon sikerül neki? Igazán akarja? Nem tudhatjuk, mi jár a fejében, majd az idő választ ad mindenre.

Egy szó mint száz. Hiányzik az emóció, az érzelmi töltöttség. Igazi profi klub lettünk, menedzsmenttel, kiszámítható gazdálkodással, légiós zsoldosok hadával. Számozott, névre szóló székekkel, grillterasszal, névre szóló bérlettel, jeggyel és a csapatról elnevezett csapolt sörrel. Hiányzanak az aranycsapat tagjai, kivéve persze Gyurit, aki elnyűhetetlen. Pláne azok hiánya fájdalmas, akik már nincsenek köztünk. Akik nevét tán megőrzik egykor épülő lelátóink, hogy a Napost díszítse Borostyán Misi neve és szobra őrizze beléptető kapuit. Hiányzik, Kulcsár Sanyi és Váczi Béla, akik igazi „vasgyári” srácokká lettek, akcentus nélkül beszélték a nyelvet, a mi nyelvünket és nem üzleti tervekben gondolkodtak, csak egyszerűen odatették amijük volt, a szívüket, lelküket adták a Diósgyőrért.

Ha van köztünk még olyan, ki meri adni a lelkét értünk, az tegye.  Imádkozzunk, hogy befogadjuk a messziről jötteket és azok neve örökké összeforrhasson a DVTK névével. Azoké, akik szeretnének igaz diósgyőrivé válni, tiszta szívükből, de csak azokért mondjunk egy imát.


Hajrá Diósgyőr!