Leisztinger interjú(k) margója.

Igazi uborkaszezont élünk. Mondhatnánk, ha teremne az uborka, meg ha nem a második, Leisztinger Tamással, a DVTK tulajdonosával készült interjút olvashatnánk rövid időn belül, ebben a piszok hosszú, szomorkás januárban. Ha már így esett, hogy tulajunkat elkapta a kommunikációs vírus, megoldva nyelvét, mi sem maradhatunk csendben. Még szerencse a szerencsétlenségben - bár inkább örülhetünk a szószátyárságnak -, hogy Dudást nem kapta el a vírust, így legalább nagy hülyeségeket nem kell hallgatnunk. Bár sok mindenről nem lehet beszélni, tulajdonképpen nem történik semmi a klub háza táján, amiből még jól is kijöhetünk. Azért véleményünk van dolgokról. Pláne, ha már így alakult és kaptunk egy magas labdát.

NOL-os interjúról nem lett volna mit mondanom. Így itt is csak annyit említhetek meg ezzel kapcsolatban, hogy egy higgadt üzletember, átgondolt válaszait olvashattuk a Népszabadság Online oldalán. Konstatálhattuk, hogy van tulajdonosunk, számíthatunk rá, tisztában van a korlátainkkal, lehetőségeinkkel, érdekli a dolog. Még mindig kihívásnak érzi a kirándulását a profi foci világába. Hátradőlni, DVTK sör nyit, elégedetten  melengetni a lábunkat a kandallótűz mellett, várni a tavaszi szezont. Várni. Nem nagyon lelkesen, de várni! Talán csak annyi hiányérzetünk - és egyben szívfájdalmunk - lehet, hogy a helyi vállalkozók nem nagyon akarják a nevüket, pénzüket adni a klubhoz, klubba. Biztosan Ők a hibásak? Tehetjük ezen a ponton fel a költi kérdést. Ha mégis megválaszoljuk, azt mondhatnánk, talán érdemes lenne szétnéznie a saját háza táján is. Megkérdezhetné a kollégáitól, hogy miért van ez így. Ja, hogy megkérdezte? Egy szavukat se higgye...

Berecz Csabi már jobb kérdéseket tett fel emberünknek a helyi médiában. Jöttek is válaszok, amik elgondolkoztattak, megmozgatták a fantáziámat. Ez sem indult másképp, mint a másik. Formalitás, udvariaskodás, Körök vége, a főnök kiböki "kellemetlen élmények élnek benne". Mármint a családi nap kapcsán? Nem köszönte meg senki? Ki? Kinek kellett volna megköszönni? Nekünk? Hol? A honlapon? Azon, amelyiket kinyírtak, lehetetlenné tettek? A webshop sem tetszik, illetve azzal kapcsolatban meg döbbenettel fogadta a reakciókat? Gőzöm nincs miről beszél, de mégis, mit várt, örömujjongást? Azért mert egy év után végre-végre, nagy nehezen méltóztattak elindítani?  A beosztottait, kollégáit miért nem kérdezte meg, hogy miért csak most? Miért nem egy éve?

Már nem olvas fórumot? Még ilyet! Képzelje, mi sem! Akkor ebben is kurvára egyetértünk. Persze az okok lehetnek mások. Ki tudja? Aztán mégis minek olvasnánk? Nem jelennek meg rajta érdemleges információk. Azt is máshonnan kellett megtudnunk, hogy Seydi ugyan aláírt, de a szándék vele egyértelmű. Pénzzé akarják tenni. Azt sem ott olvashattuk, hogy szóba került a "visszarendelt" Sekour győri szerződésének lehetősége. Majd meghiúsult. Megtudhatjuk viszont, hogy hogyan telnek a napjai a srácoknak, a propaganda hangvételű interjúkból az is kiderül, hogy kibaszottul jó a hangulat az öltözőben. Közlöm Önnel, más csatornákon egészen másról szól a fáma. De ezt most hagyjuk, nem akarunk senkit megbántani, hogy a cikkben használt szófordulatával éljek.

Így van! A honlapunk alkalmas lenne építő jellegű kritikák, észrevételek megvitatására. Ahogy az is volt, amíg maguk úgy nem döntöttek, hogy ugyan fogjuk már be pofánkat! Persze voltak idióta hozzászólások. Jómagam is nem egyszer feszegettem a moderálási határokat, néha talán túl is léptem azokat. De biztosíthatom magát, provokátorok nem vagyunk! Ha meg is jelent köztünk egy-egy, az többnyire a szurkolótábor ellen irányult, azokat mi gyorsan helyretettük. Automoderáció. 

A klubot vezető kollégáit mi szidtuk, ha volt miért, ha úgy éreztük hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogyan annak lennie kellene. De tudja ezt Ön is! Mi szurkolók, akik élünk halunk a klubért évek, évtizedek óta. Képzelje vannak köztünk olyanok, kik fél évszázad óta! Még kimondani is hátborzongató, nem? Magunkfajta félévszázadhoz közelítőknek. Szó sincs provokációról! Féltés lakozik bennünk, a félelem egy olyan fajtája, amit Ön nem érthet, nem élt meg és nem is fog. Félelem attól, hogy újra át kell élnünk a megsemmisülést, elmúlást. De most már bizakodunk, már nem félünk. Már tőlünk félnek. Maguk félnek tőlünk. Higgye el nincs miért. Egy hajóban evezünk, még ha az oldal néha más is. Semmi szükség nem volt erre a fészbukos faszságra. Száz más módszerrel megoldhattuk volna, hogy normális hangnemben menjen a társalgás. De nem! Mivel Ön úgy döntött, hogy nem olvassa a fórumot, ezért úgy gondolták megszüntetik azt. Kár. Pedig hallani akarja az építő jellegű kritikákat. Hisz Maga mondta az előbb. Hát tegyen érte! Mi nem tehetünk semmit! Mi ha semmibe néznek minket, legfeljebb nem megyünk meccsre. Bár a bérletünk megvan. Maga meg fanyalog, hogy akkor meg minek? Minek, ha nincs szurkoló? Hogy minek ez, mire fel? Mi sem értjük! Talán Ön érti...

Egyébként fantasztikus dolgok történnek egy ideje a klubnál! Tudja, azóta mióta Ön itt van. Tudja, mikor majdnem megszűntünk. Megint. Olyan ez számunkra mint egy álom. Mint egy megvalósult álom. Nyugovóra térünk, majd ébredünk és nem hiszünk a szemünknek. Pályák épülnek, utánpótlásbázist építünk, DVTK márkás termékek sora. Van végre webshop, egyszer talán lesz új honlapunk is. Meg Európa-Liga. Közösen bármit elérhetünk, de ahhoz mindannyian kellünk. Egyedül nem fogja tudni elérni az álmait, a céljait. Már ha vannak. Mi szívből reméljük, vannak. Tudja. Nem a provokátorok. Mi szurkolók, Diósgyőr szurkolók, sokezren. 

Kár lenne ebbe az álomba belerondítani. Jó éjszakát mindenkinek, álmodjatok szépeket és reméljük egy szép új világra ébreszt minket a cseszettül lassan, de ellenállhatatlanul eljövő tavaszi szezon!


Hajrá Diósgyőr!