Útkeresés.

2010 ősze szomorúan indult számunkra. Az előző szezon végén újra kiestünk az NB1-ből. Nem újdonság, megszokhattuk már az utóbbi évtizedekben. Az idénykezdeten, Rákospalotán épphogy ki tudtunk állni, három cserével a kispadon. Az egyik Giák Tamás volt, akinek kapus létére a mezőnyben kellett helytállnia az azóta a bundabotrányról elhíresült Horváth Gabi cseréjeként. Már nem emlékeszem, hogy megsérült-e Horváth vagy csak egyszerű időhúzó, taktikai cserét láthattunk Benczés Mikit részéről. Totális mélypont, apátia. Na de voltunk mi már ennél lejjebb is. Emlékeztek, ugye? Aztán megtörtént a csoda, borult égből szikrázó napsütésként ért minket a hír! Az ország egyik leggazdagabb embere tulajdonrészt vásárolt a klubban, megmenekültünk! Újra bizakodhattunk egy szebb jövőben. És az események sorra követték egymást, nem győztük kapkodni a fejünket...

Sorra érkeztek a játékosok a csapathoz. A régiekkel új szerződést kötött a klub és sok új arc is feltűnt az öltözőben. 2011. tavaszán a REAC elleni visszavágón pedig már olyan sztárnak tapsolhattunk, mint José Luque.  Jöttek is sorra a győzelmek, bevettük Nyíregyházát azon a csodálatos, felejthetetlen vasárnapon. Aztán autók százai fordultak vissza a Kövesden megvívott vesztes csata után, bajnokságot ünnepelni  a fiúkkal Matyóország fővárosába, a nyírségiek váci vereségének örömteli hírére. Nagyot fordult a világ, apátia helyett eufória. Miklós a magasban, "Nyitva van a pálya!". Arze a busz tetőtéri szellőzőnyílásában, balesetveszélyben. A következő fordulóban aztán elszabadult a pokol! Futballünnep Magyarországon, miskolci módra. Mindenki a zöld gyepen, bajnoki kupa, konfettieső. És már itt tervezni kezdtük az elsőosztályú szereplésünket.

Két hét pihenő. Mit nekünk fáradtság! Játékosok és szurkolók óriási vehemenciával vetették magukat bele az új elsőosztályú idényünkbe. Sziporkázó játékkal fektettük két vállra a zetét és a lendületünk vitt is minket tovább, egészen addig, amíg volt benne sung. Az ominózus Fradi elleni előrehozott tavaszi fordulóig. Bár ne hozták volna előre! A szigorúan vett őszi szezont a dobogón zártuk. Európa Liga álmok.

Számtalan tényező közrejátszott abban, hogy megtorpantunk. Elfáradás, a Liga-kupában mindenáron jó szereplés erőltetése, előrehozott tavaszi fordulók. A Győrrel megvívott Magyar Kupa meccsek már csak szög volt a koporsónkban. Nem baj, így is csodát élünk - vigasztaltuk magunkat az eredménytelenség láttán. Új év, pihenő, felkészülés Belekben,  Mr. X, új remények. De a háttérben már dolgozott a gonosz. Ellenünk. Miklós lapáton, első Szentes-éra, külföldi edző, "aki megmozgatja a magyar állóvizet"! Sisa Tibor válogatott játékosokkal megspékelve. Nézhetetlen foci, még némi eredménnyel párosítva, majd betelt a pohár Kispesten, Sisának és kiborult a bili, Sisánál. Második Szentes-éra. "Egye meg, amit főzött!". Nem ment le a torkán. Itt tartunk most. Valahol ott, ahol elkezdtük 2010 őszén, csak egy osztállyal fentebb.

Keressük a helyünket a magyar foci világában, immáron több, mint három évtizede. Szerintem a helyes utat csak közösen találhatjuk meg. Vezetők és szurkolók vállvetve. Nincs más választásunk, sem a tulajdonosnak - tetszik ez neki, avagy sem - sem nekünk szurkolóknak. Leisztinger úr nem kerülhet meg minket. Most már nem. Eddig mindig tisztelettel fogadtuk a döntéseit, bár jajveszékeltünk a magunk módján. Blogjainkon, focioldalak kommentjeiben és a hivatalos honlapon is, amíg hagyta... 

"Kérdésem az, hogy ki akarja elhitetni a tulajdonossal, hogy ez jó nekünk?" - teszi fel önmagának a kérdést a szurkoló, a nagybetűs, amikor a magyar foci válságának egyik első számú előidézőjét akarják a nyakunkra hozni, utálatos képnek. Dr. Mezey György - bár kiváló elméleti és gyakorlati szakember(volt) - ma már csak egy kihalófélben lévő "állatfajta". Magyar edzőképző, edzőkeringő táncos. Benne a jövőt látni több a hibánál, vétek! Főbenjáró bűn - ha már a Bibliai párhuzamokkal élünk - és azok közül is a legnagyobb, amit elkövethet klubtulajdonos, szurkolótábora ellen. A hetedik, a jóra való restség, sőt a mostohagyerekként kezelt nyolcadik is egyben, a hazugság. Ne csináljon a Diósgyőrből a magyar válogatott számára farmcsapatot. Nagyon szépen kérjük, ne tegye ezt velünk. Nem ezt érdemeljük. Nem adtunk rá okot. Hozzon inkább egy noname külföldi edzőt, vagy egy tehetséges fiatal magyart, aki még romlatlan, tanulni vágyó és képes! Mondjuk Horvárh Ferit vagy a félig magyar Zoran Kunticsot. Csak Mezeyt ne! Ha van szíve nem tesz velünk ilyet! Mit nekünk Európa Liga! Mi csak egyre vágyunk, becsületes harcra, tisztességre, diósgyőri szívekre a pályáinkon. 

Nem ez a mi utunk. Nemet mondunk! Engedje, hogy járjuk az utunkat emelt fővel, büszkén, mintsem hogy rajtunk röhögjön az egész magyar futball társadalom, összesúgva a hátunk mögött sandán, kaján vigyorral szájuk szögletében: "Szerencsétlen miskolciak, megint jól kikapták!". 
 

Amíg élek én! Hajrá Diósgyőr!