Perspektívák.



Minden bizonnyal csodaszép év elé nézünk! Ha más miatt nem is lesz örömteli a 2018-as esztendő, stadionunk átadásának dátuma immáron megállíthatatlanul közeleg! Ki ne várná felfokozott izgalommal? Én azért derűlátóbb vagyok eljövendő örömteli események kapcsán. Jó pozícióból várjuk a folytatást a bajnokságban, igazi hazai pályán bónusz pontokra számítok, a kupában állunk, minden esélyünk megvan a jó szereplésre. Egy szerencsés sorsolással megismételhetjük Szivics mesterrel végrehajtott menetelésünket és talán visszavághatunk az Újpestnek is, az elszenvedett sérelmekért. Igaz nem ők voltak a hunyók a kupadöntőn, ők becsülettel küzdöttek, a közös szurkolásunk örökre emlékezetes marad az azóta lebontásra került Puskás, köznyelven Népstadionban. Nem mellesleg új nemzeti aréna épültével a széles e világon legismertebb magyar névtáblája is méltó helyére kerülhet! Hurrá!

Folytatva a megkezdett gondolatot, azt hiszem, a kieséstől sem kell tartanunk. Léptünk egy jó nagyot felfelé, Bódog Tamás szerepvállalása mindenképp a javunkra vált. Hol vannak már azok a kilátástalan meccsek, amiket végig kellett szenvednünk az előző érákban? Vannak hullámvölgyeink – Tamás is említette utolsó interjújában -, de minden meccsen győzelmi esélyekkel lépünk pályára. És ezek most már nem csak szavak!

Azért vannak árnyoldalaink, nem minden happy! Ez mai posztom igazi témája. Utánpótláscsapataink nagyszerűen szerepelnek az új rendszerű bajnokságokban. Konkrétan a Zsivóczky Gyula vezette U17 magasan vezeti csoportját, jövőre már az elitben bizonyíthatnak ifjaink, ha minden így megy tovább és miért nem menne? A többi korosztály sem szégyenkezhet. Úgy látszik, most már minőségi munka folyik az edzőközpontunkban. Kopogjuk le.

Amiért szomorú vagyok kicsit, az a téli játékosmozgások alakulása. Érkezett ugyan két minőséginek látszó külföldi - Brkovicsot ismerjük is a Lokiból -, de közben sorban távoznak helyi kötődésű fiataljaink. Először Oláh Bálint távozásával kellett szembesülnünk és Nemes Milán is Siófokra igazolt szintén végleg. A napokban rövid hírként értesülhettünk Kitl Miklós dorogi eladásáról, közben tesója, Krisztián, Sopronba került kölcsönbe. Makrai sincs éppen kosárban, inkább edzőnk bögyében, hallani, felőle is érdeklődik megyei riválisunk. Most azt inkább kihagynám, hogy kinek van igaza és kinek nincs, vagy csak részben, vagy mi van a fiatalok hozzáállásával, felkészültségével kapcsolatban, csak a tendenciára hívnám fel a figyelmet. Megyei fiatalok mennek – a Kitl testvérek is annak tekinthetők, hisz ők bárhol otthon érezhetik magukat Magyarországon, akár nálunk is – idegenek meg jönnek. Uruguayból, Argentínából, vagy éppen Békéscsabáról.

Távol álljon tőlem, hogy bárkivel kapcsolatban is személyeskedjek. Óvári is bizonyította rátermettségét az első meccseken, ráadásul szintén földink. Inkább féltem, nehogy Nemes sorsára jusson a rá nehezedő teher miatt, de ő hullámzó formája ellenére bizalmat kaphatott, míg Kitlnek 20 perces szerepléssel kellett volna bejátszania magát az edzőnk szívébe. Nem igazán értem az okát?! A szintén mi fiunk Oláh sem kapott sok lehetőséget, ellenben Kocsis és Tóth többször is bizonyíthatott. Vajon bizonyítottak is? Vajon többet érnek, mint a helyi kötődésű srácok? Nem tudom. Volt már ilyen témájúbejegyzésem korábban, visszaköszönni látszanak akkori gondolataim. 

Mert igenis bánt - kövezzetek meg érte, de bánt -, hogy az első kényszer szabadidejében Fradi meccsre rohanó, majd azt letagadó Busai pózol az új webshopunk nyitó oldalán, DVTK mezben. És nem mondjuk Oláh Bálint, vagy Makrai Gábor.  Nem vitatom Busai hasznosságát a középpályán, úgy általában. Nem vonom kétségbe a hozzáállását a mérkőzéséken, edzésen, semmi okom, jogom rá, de engedtessék már meg nekem: Ő mégis csak egy légiós, egy zsoldos, aki egy jobb ajánlat reményében szó nélkül lepattan innen az első adandó alkalommal. A közelmúltban történt rá a tanúm. Mások szíve meg megszakad, ha útilaput kötnek a talpára.

Azért nagyon várom már a tavaszt, a fentiek tükrében főként az új stadion átadója miatt vagyok izgatott. Tűkön ülök, hogy megvehessem végre az örökbérletemet, a régi-új helyemre, a Napos közepére! És reménykedem. Reménykedem, hogy jól működő utánpótlás nevelésünk hamarosan ontja majd a tehetségeket a nagycsapat számára. Addig is szomorkodom, bosszankodok egy kicsit.


Hajrá Diósgyőr!