Kérdések és válaszok




Azt mondja Miki, kérdezzünk tőle bármit, ő szívesen válaszol minden felmerülő kérdésünkre. Csakhogy nekem már kérdéseim nincsenek. Legalábbis olyanok nincsenek, amelyek a múltra vonatkoznak. Én már csak válaszokra várok, de olyanokra, amelyekre Ő sem tud érdemben semmit se mondani. Csak a múló idő adhat választ az engem, minket most legjobban foglalkoztató gondolatokra.

Ami tehát engem igazán érdekel, az a jövő! A közeli főleg, de felelősen gondolkodó emberként a távoli jövő is izgat erősen. Tényleg érdekel, mi lesz velünk ha... Jelen esetben két forgatókönyv létezik. Bár olyan pletykák is forognak a köztudatban, hogy az MLSZ tizennégy főre emeli a bajnokság létszámát, azaz nem lesz kieső, de ez is ugyanaz a scenario, mintha simán benn maradnánk, önerőből, amire jelenleg nem sok esélyt látok. Marad tehát két lehetőség. Mielőtt azonban bármelyiket is megvitatnánk, beszéljünk örömteli dolgokról.

Ifi csapataink a jövő évben az elit akadémiákkal mérhetik össze erejüket, egy bizonyosan minőségibb közegben pallérozhatják tovább tehetségüket ifjaink. Ez már döfi! Az U-17-es korosztály fordulókkal a bajnokság vége előtt bebiztosította bajnoki címét, ezzel egyetemben az előbb említett kiváltságos helyzetet. Az irány jónak látszik, de hogy hová is tart valójában a diósgyőri utánpótlás nevelés, azt még nem tudhatjuk. Ez egy fontos kérdés, amire nagyon várom már a választ, de türelmesnek kell lennem. Jó irányba csak akkor tart, ha éveken keresztül meg tud ragadni az elitben, meghatározó elemévé tud válni a közös magyar utánpótlás nevelésnek. Na erre például nem hogy Benczés Miki, de csak évek hosszú sora tudja a választ. Aki megvárja, megkapja! 

Ezt lezárva rá is térhetünk a rövidtávú jövőnk kérdéseire! Mi lesz velünk ha...? 

1. számú forgatókönyv. 

Ha kiesünk, nem tarthatjuk meg idegenlégiósainkat, mert akkor nem jutunk központi támogatásokhoz és minden bizonnyal távozik csapatunkból magyar felnőtt játékosaink többsége is. Fiatalítanunk kell ugyanezen okból. Csak akkor számíthatunk megfelelő mértékű támogatásra, ha minél fiatalabb játékosok a lehető legtöbb percet töltik a pályán. Megvannak a különböző szorzók, a különböző korú játékosokra, a különböző osztályokban más-más számokat kell figyelembe venni. Van még egy csomó egyéb kritérium az elosztáshoz. Bővebben itt olvashattok erről. Aki kíváncsi rá, van türelme végigolvasni és meg is érti, annak jövök egy sörrel.

Vannak bizonyosságok. Nyilvánvaló, hogy jelenlegi harmadosztályú csapatunk játékosaival feltöltött, lenullázott kerettel  még a bennmaradás is kétséges a másodosztályban, nemhogy feljutási esélyeink lennének! Saját utánpótlásunkból merített erőforrásokkal évek múlva juthatunk csak fel és csakis akkor, ha ott minden stimmel. Éveken keresztül az elitben játszanak a ifi csapataink és termelik ki a jobbnál jobb spílereket, akiket meg is tudunk tartani és nem csábítja el tőlünk valamelyik elit csapat, valamilyen visszautasíthatatlan ajánlattal.

Van még az a lehetőség a feljutásra, hogy hagyjuk a fenébe a sok állami támogatást és beigazolunk, akár külföldieket is és élből visszajutunk. Na nem hinném, hogy ez alternatíva! Tulajdonosunk jelenlegi hozzáállása a dolgokhoz nem erről tanúskodik, aki különben központi figurája úgy a jövőnknek, ahogy az elmúlt években is az volt. Visszatérünk még rá.

Azaz, ha kiesünk, akár hosszú másodosztályú építkezés(leépülés?) elé nézhetünk, nem egyszerű onnan a feljutás.

2. számú forgatókönyv.

Ha valami szerencse, azaz a többi csapat szerencsétlenkedése folytán bennmaradunk sem sokkal jobbak a kilátásaink. Leisztinger úr saját vagyonát nem szórja két kézzel a csapatba, pláne amióta megégette magát holmi "rudolfokkal". Érthető is valamilyen szinten. A klubházban menne az örömködés persze. Dől a lé a szövetségtől, maradnak a tuti fizetések! Nem kell semmi mást tennünk, mint lavírozni a semmi és a valami határán.Megint szétnézünk a közös kelet-európai kukában; senkinek sem kellő, ámde ígéretes magyar sztárocskák és délszláv levitézlettek között válogatva nekimehetünk egy újabb sportszakmát megcsúfoló kiábrándító szezonnak egy csodaszép stadionnal a fenekünk alatt. Az áldozati bárány élesítve, felkészül Fernando Fernandez, a piros húszas!

Van még az a lehetőség, ami szintén csak az én fejemben lehet életképes, mint az állami támogatások sutba dobása amott, hogy a Főnök mégis odateszi magát, igazi, mondjuk spanyol légiósokat igazol, melléjük tehetséges, ámde sok pénzbe kerülő magyar focistákat hoz és megyünk az Európa Liga szereplést jelentő helyekért! És a kezünk a bilibe ér. Mikor kicsit jobbak vagyunk, rögvest húgyszagú lesz a kezünk, pedig hányszor mostunk már kezet az utóbbi években, de újra és újra belelóg!

Azaz, ha bennmaradunk pont ott leszünk, ahol vagyunk. Szarban.

Nem tudhatunk mi semmit, nem látunk be a  színfalak mögé, nem tudhatjuk tulajdonosok titkos gondolatait, szövetségi vezetők rémálmait sem ismerjük, talán jobb is így. Akkor lehetne kissé tisztábban látni helyzetünket, ha ez egyes számú scenario lépne életbe. De kérdezem tőletek, az jobb lenne nekünk? Mivel? Szerintem semmivel se.

Maradnak nekünk a megválaszolatlan, feleslegesen fel sem tett kérdéseink, amikor a villamoson ülve hazafelé a szürke padlót bámulva révülünk egy újabb szégyenteljes vereség után.


Hajrá Diósgyőr!